Playback színház története
Jacob Levi Moreno Bécsben alkotta meg barátaival a Rögtönzések Színházát, amit azután 1921-1923-ig ő is vezetett. Később az Egyesült Államokba emigrálása után 1929-1931-ig New York-ban a Carnegie Hall-ban az általa alapított Impromptu Theater igazgatója volt.
A társulatuk élő újságként működtek, ahol a nézők maguk játszottak. Nem előre megírt színműveket adtak elő, hanem (gyakran az aznapi újság híreiből) a helyszínen megalkotott darabokat. A rendező által megkonstruált történetet bárki kiegészíthette, belépve valamilyen szerepben a színpadi jelenetbe.
A playback színház műfajának megteremtője Jonathan Fox, amerikai színházi szakember és pszichodramatista. 1974-ben néhány barátjuk-akiknek gyerekei egy kísérleti iskolába jártak-megkérték, hogy legyen segítségükre, mert egy színházi előadást akarnak tartani a gyerekek számára az iskolában. Az előadás után a társulat együtt maradt, tovább dolgozva újabb előadásokat tartott. Egy este vacsora közben született meg Fox agyában az ötlet egy rögtönzött színházról, amely a közönségben ülő emberek élettörténeteire épül, amelyet a színészek csapata ott helyben lejátszik. A társulat néhány tagja kész volt elindulni ebbe az irányba. Együtt kísérletezték ki, hogy mit jelent a saját személyes élményeikből létrehozni a színházi előadást a pillanatnyi spontaneitásukra építve. Amikor megtartották az első előadásukat, kiderült, hogy az ötlet működőképes. 1975 augusztusától többségükben pszichodarmatisták csatlakoztak Fox társulatához, akiket vonzott a valóságos történetek lejátszásának intimitása és intenzivitása.
Zerka Moreno, aki Jonathan Fox kiképzője volt, meglátva a kapcsolatot a társulat elképzelései és az egykori Rögtönzések Színháza között, egyévi bérleti díjjal támogatta a társulat próbáit. A Moreno Intézetben egy próba utáni teázás alkalmával találta meg társulat nevét, ami azóta elterjedt a világban: Playback Színház. (Zánkai András: Két testvér)